Ügyfeleink érvei a Fizetési Pont POS-terminálja mellett

Hitelesség és transzparencia – talán a két legfontosabb elvárás az ügyfelek részéről, ami a bizalmas adatokat és tranzakciókat kezelő pénzügyi szolgáltatók esetében hatványozottan igaz.

A Fizetési Pont transzparens működését és árpolitikáját már részletesebben is bemutattuk a bankkártyás fizetés költségeivel foglalkozó piaci körképünkben. Ebben az összefoglalóban pedig az ügyfeleinktől kapott visszajelzéseken keresztül szeretnénk bemutatni az érveinket szolgáltatásunk mellett.

Dióhéjban a POS-szolgáltatásokról

A bankkártyaterminálokat kihelyező cégek alapvetően kétféle szolgáltatást nyújtanak a kártyaelfogadók (boltok, üzletek, szolgáltatók stb.) részére:

  1. Alapszolgáltatást, aminek köszönhetően biztosított a vásárlók számára a bankkártyás fizetés lehetősége.
  2. Növelt értékű szolgáltatásokat, amelyek a kártyaelfogadónak és a vásárlóknak is praktikus szolgáltatásokat, valamint ügyfélélményt nyújthatnak.

A kártyakibocsátó társaságok (Mastercard, Visa stb.) elvárásai és az Európai Unió szigorú szabályrendszere miatt az alapszolgáltatások tekintetében szinte semmiféle különbség nem tapasztalható. Minden piaci szereplőre (azaz terminálkihelyező cégre) ugyanazok a szabályok vonatkoznak, amit egységesen be kell tartani.

A bankkártyás fizetést biztosító alapszolgáltatások tehát az áram- és vízszolgáltatáshoz hasonlóan teljesen standardizált üzleti tevékenységek, ahol árverseny van a bankkártyaterminált kihelyező cégek között.

Így érdemes összehasonlítani a POS-terminálokat

A bankkártyaterminálok közötti valódi különbség megértéséhez a szolgáltató- és telepítőcégek szervizhátterét, valamint a kiegészítő vagy növelt értékű szolgáltatásaikat érdemes összehasonlítani egymással. Tapasztalataink szerint az alábbi kérdések merülnek fel a leggyakrabban az érdeklődőknél:

  • Pontosan milyen költségekkel kell számolni a bankkártya-elfogadás során?
  • Mennyi ideig tart az igénylés és a telepítés?
  • Mi történik pontosan meghibásodás vagy szolgáltatóváltás esetén?
  • Kinek és milyen feltételekkel igényelhető állami támogatás a POS-terminál telepítéséhez?
  • Kell-e fizetni a telepítésért és a betanításért?
  • Milyen növelt értékű szolgáltatások kezelésére képes egy POS-terminál a bankkártya-elfogadáson túl?

10 érv ügyfeleinktől, a Fizetési Pont mellett

Úgy véljük, nincs annál hitelesebb érv, mint amit maguk az ügyfeleink osztanak meg velünk a szolgáltatásaink kapcsán. Ennek szellemiségében szeretnénk most megosztani néhány gondolatot, amit ők mondtak a Fizetési Pont terminálokkal kapcsolatban. Pozitív visszajelzéseket valódi ügyfelektől, akik elárulták nekünk, hogy miért minket választottak bankkártyaterminál-partnerüknek.

„Az igényléstől számított 24 órán belül telepítették a POS-terminált.”
–        Dongó Péter, budapesti kávézótulajdonos

Ha sürgősen szükséged van egy POS-terminálra, akkor bizonyára elnyeri majd tetszésedet a Fizetési Pont ajánlata, hiszen az üzembe helyezéssel kapcsolatban mi nyújtjuk a piacon a leggyorsabb megoldást. Akár az igényléstől számított 24 órán belül is telepíthetők a POS-termináljaink.

Egyedi előnyünk abban rejlik, hogy nem külső alvállalkozóval dolgozunk, hanem saját munkatársaink telepítik a POS-terminálokat. Más szolgáltatóknál ez a folyamat akár hetekig is eltarthat.

„Tesztgyőztes terminál, ami a legkedvezőbb árú alapszolgáltatást nyújtja a vállalkozásomnak.”
–       Kiss Réka, szegedi étterem-üzemeltető

A Bankkartya.hu független portál összehasonlította a hazai POS-terminál szolgáltatók ajánlatait egymással, amit nagy fölénnyel nyert a Fizetési Pont. A teszt eredményei alapján a konkurens szolgáltatók árai akár 165-401 százalékkal is magasabbak lehetnek a Fizetési Pont által kínált ajánlatnál.

„Forgalomelvárás nélkül telepíthető, ezért nem érzek frusztrációt vagy nyomást magamon.”
–       Szervák Norbert, pécsi pékség- és cukrászatvezető, 5 bolttal, 1 cukrászdával

A Fizetési Pont partnereinek sem az igénylés során, sem a szerződéskötésnél nem kell minimum forgalomelvárást vállalniuk. POS-termináljaink ezért bárhová telepíthetők, a vállalkozás méretétől függetlenül. Kártyaelfogadó partnereinkkel ezért nem fordulhat elő, hogy kényszerből túlvállalják magukat a szerződéskötésnél.

„Állami támogatással tudtam igényelni POS-terminált, ez nagy segítséget jelentett számomra.”
–        Kovács Ramóna, maglódi mesterfodrász

Amennyiben vállalkozásod 2017. november 1-jén még nem rendelkezett POS-terminállal, akkor 24 hónap alatt akár 80.000 Ft állami támogatáshoz is hozzájuthatsz. A Fizetési Pont ugyanis részt vesz a magyar állam által támogatott POS telepítési programban, ami biztosítja a fenti lehetőséget.

„A telepítés után 30 perc alatt megtanították nekünk a POS-terminál szakszerű használatát.”
–        Kapp Mihály, várpalotai pizzériatulajdonos

A POS-terminál telepítése után munkatársaink azonnal bemutatják a bankkártyaterminál gyakorlati működését, és válaszolnak az összes felmerülő kérdésedre. Vállalkozásodat az oktatással kapcsolatban semmiféle többletköltség nem terheli.

„Bankfüggetlen, 100 százalékban magyar vállalkozás.”
–       Búza Gréta, miskolci kertészettulajdonos

A Fizetési Pontokat üzemeltető P.O.I. Partner Terminál Üzemeltető Kft. teljes mértékben hazai cég, magyarországi tulajdonosokkal. Amennyiben csatlakozol 17.000 fős partneri hálózatunkhoz, úgy döntéseddel támogatod a hazai gazdaságot és munkaerőpiacot.

„Meghibásodás esetén 24 órán belül kicserélik a POS-terminált.”
–        Kocsis András, debreceni elektronikai kereskedő

Amennyiben POS-terminálodnak meghibásodását 12 óráig bejelented az ügyfélszolgálatunkon, úgy futárszolgálat segítségével akár másnapra eljuttatjuk hozzád az új terminált. Így elkerülheted a forgalomkiesést, valamint a magyarázkodásból adódó kellemetlenséget és presztízsveszteséget. A bejelentésen kívül semmilyen többletfeladat nem terhel a csere során.

„Jutalékot kapok a terminálomon feltöltött mobilegyenlegek és a csekkbefizetések után.”
–        Fazekas Attila, kistarcsai vegyeskereskedés-tulajdonos

Terminálod akár rendszeres bevételhez is juttathatja vállalkozásodat. A Fizetési Pont bankkártyatermináljai ugyanis mobiltelefonegyenleg-feltöltésre és csekkbefizetésekre is használhatók. A növelt értékű szolgáltatások forgalma után pedig a partnerünket jutalék illeti meg. Ennek mértéke akár több százezer forint lehet az évek során. Sőt, a szolgáltatást igénybe vevő vásárlók is jó eséllyel generálnak további bevételt a cégének.

„17.000 partnert számláló szimpatikus brand, ami marketingeszközöket is biztosít számunkra.”
–      Monoki Roland,  kaposvári gyorsétterem-tulajdonos

A bankkártyaterminál gyors üzembe helyezése után marketingeszközöket is a rendelkezésedre bocsátunk, hogy a vásárlók tudomására hozhasd a kártyás fizetés lehetőségét.

Related Posts